Az üzemirányítási és a monitoring hálózat fejlesztése
Létrehozva: 2017. 11. 07. 00:00 | Frissítve: 2017. 11. 07. 08:34

A Tisza és hazai vízgyűjtőjének átfogó árvízi ellenőrzését, valamint az árapasztó tározórendszer működtetésének összehangolását teszi lehetővé az a fejlesztés, amely 2,5 milliárd forint uniós és állami támogatásból másfél év alatt valósul meg a folyó mentén – közölte a beruházás szakmai vezetője pénteken az MTI-vel.


Kovács Sándor, a Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) vízrajzi osztályvezetője hangsúlyozta: a 2019. április végéig tartó, a Tisza-völgy egészét érintő fejlesztés mintegy másfélmillió ember árvízi biztonságát növeli. A projektet az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF), a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság konzorciuma hajtja végre – tette hozzá.

Közlése szerint beruházás legfontosabb eleme a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT) keretében megépült és az építésre előirányzott 6 vésztározó összehangolt, elektronikus és papíralapú működtetési modelljének, továbbá forgatókönyveinek kidolgozása. Ezt egészíti ki az árhullám-előrejelzési és -nyomonkövetési (monitoring) rendszer, valamint az ehhez szükséges informatikai eszközök és szoftverek fejlesztése.

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEOP) keretében elindult másfél éves projektet az elmúlt közel 2 évtized nagy tiszai árhullámai és az azokat követő árvízvédelmi fejlesztések teszik nélkülözhetetlenné. Ezek ugyanis csak akkor szavatolják a lakosság legmagasabb fokú biztonságát és használhatók a leghatékonyabban, ha az eddigi – a közúti közlekedésben a KRESZ-hez hasonlítható – árvízi üzemirányítási rendszer átdolgozása és korszerűsítése is megtörténik az új infrastrukturális elemek, technológiák és szakmai szempontok figyelembe vételével – tájékoztatott Kovács Sándor.

Kiemelte: a Tisza-völgy eredményes és biztonságos vízgazdálkodásának, valamint árvízvédelmének kiindulópontja a lehetséges legnagyobb időelőnyt biztosító előrejelzés és hidrodinamikai modellezés. Ezt biztosítja majd a projekt részeként kiépülő monitoringrendszer, amely a jelenleginél lényegesen több és pontosabb adatot szolgáltatva segíti a pontosabb árvízi előrejelzések (például a tetőzés várható ideje, magassága, vízhozama stb.) elkészítését.

Összességében a 2,5 milliárd forintos beruházás a tiszai vízügyi igazgatóságok területén lévő vízgazdálkodási létesítmények üzemeltetését támogató egységes monitoringrendszer fejlesztését, összekapcsolását, védekezés esetén pedig a gyűjtött adatokból futtatott számítógépes modellek segítségével megfelelő döntések, jól időzített beavatkozások megtételét szolgálja – húzta alá.

Forrás: www.bama.hu